Ma van a férjem kisfiának születésnapja. Vince 6 éves lett, igazi nagyfiú! Végre elmondhatom, hogy Vince örömmel játszik a testvéreivel és szeret velük időt tölteni.
A mozaik családok jellegzetessége, hogy baromi sok energiát és TUDATOSSÁG-ot igényel, hogy mindenkire azonos figyelem jusson, hogy mindenki szeretve érezze magát és mindenki értse a család által használt közös nyelvet. Ez így hirtelen nem tűnik olyan nagy feladatnak, pedig az. Mielőtt megszülettek a saját gyerekeim, még csak hárman voltunk, mindez könnyebb volt. Csak egy gyerekre kellett figyelni, ráadásul nem minden nap és nem 24 órában. Az egész család azzal foglalkozott, hogy Vincének jól teljenek a napjai, mindene meglegyen és egyáltalán egészséges, boldog kisfiú legyen.
Aztán megjött Zalán, az én elsőszülött fiam és picit megváltoztak a dolgok. Átrendeződött a prioritás. Na nem azért, mert Vince nem a saját fiam, bár ez is némileg benne lehet, hanem azért, mert ő már 4 volt, aki nagyjából képes ellátni magát, Zalán pedig mindenben a segítségemre szorult. Értelemszerűen átmenetileg több figyelmet kapott a baba.
Ez az időszak Vincét is megviselte. Elveszítette a kizárólagos figyelmet, ráadásul egy ideig engem is sokszor nélkülöznie kellett. Rengeteg energiát fektettem abba, hogy meglegyen a Vince idő is, amikor esténként csak rá figyelünk. Állandóan azon törtem magam, hogy a kedvében járjunk, de az elején rettenetes nagy volt az ellenállás Vince részéről. Azt hittük, hogy soha nem lesznek jó testvérek Zalánnal, mert a megváltozott helyzete miatt Zalánt hibáztatta. Így volt ez rendjén és teljesen természetes reakció volt részéről.
“A testvér érkezése még egy olyan családban is traumát okoz az első gyermek számára, ahol a szülők nem váltak el és mindannyian nagyon várják a tesó érkezését.”
De odafigyeléssel, szeretettel és eszméletlen sok türelemmel idővel helyreállnak a dolgok.
Nálunk Zsombor születését követően került minden a helyére. Ekkor lett teljes a családunk és ezt mindannyian éreztük. Vince is könnyebben vette a második kistesót és hirtelen feltűnt neki Zalán, mint potenciális játszópartner. A kicsi mellett, aki csak sírni tudott, Zalán érdekessé vált számára, hiszen mindenre rávehető volt és ez tetszett Vincének. Zalán, aki kezdetektől fogva rajong Vincéért végre megélhette, hogy észreveszik és az eddig adott szeretete viszonzásra került.
Ma már felhőtlenül játszanak a fiúk és mindannyian élvezzük az együtt töltött időt. Leírhatatlan boldogság látni a gyerekeket, ahogy egymás társaiként élvezik a mindennapokat. Bízom benne, hogy ez életre szóló lesz attól függetlenül, hogy féltestvérek.
Köszönjük Vince, hogy vagy nekünk! Isten éltessen!
