Szenvedélyünk az utazás, amikor csak tehetjük utazunk. Bár sűrűbben tehetnénk…
A férjemmel való kapcsolatunk első évében két havonta utaztunk és rendkívül módon élveztük. Csak mi ketten voltunk szabadon. Nem kellett azon agyalni, hogy hol cserélünk pelust, mikor és mivel etetünk, hánykor alszanak és hol, van-e elég nagy szoba és gyerekmedence, illetve egyáltalán beengedik-e a gyerekeket a szállodába? Élveztük a spontaneitást és totál lazán, kedvünk szerint hol programokkal teli, hol henyélős, napozós utazásokban volt részünk.
Aztán megszülettek a gyerekek és egy időre próbáltuk elengedni ezt a tevékenységet. De mit ad Isten, a nővérem akkor lett 40, amikor Zalán még csak 5 hónapos volt. Mivel az ember csak egyszer 40, így szerveztünk egy meglepi Róma városnézést. Azt gondoltam, hogy elég laza és tudatos vagyok, így mit nekem egy városlátogatás az 5 hónapos babámmal. Végülis élveztük a hétvégét, majdnem minden látnivalót megnéztünk, többek között egy négy órás Vatikántúrát is végigjártunk. Közben szoptattam úton útfélen, az Angyalvár tetején, a BIG BUS-on és a falatnyi kávézókban is, ahol még a könyököm is összeért a szomszéd asztalnál ülő férfival.
Nem mondom, kicsit bizarr volt a dolog és néha kibillentem az egyensúlyból.
A végén azért beláttuk, hogy szép volt, jó volt, de várost nézni csecsemővel nem épp a legideálisabb számunkra, így ezt meghagyjuk majd későbbre.
Azóta voltunk a fiúkkal már nyaralni, síelni, wellnesselni, de bárhova is megyünk velük, mindenhol szinte ugyanolyan melósak a napok, mint itthon, leszámítva, hogy nem terhel a főzés, mosás, vasalás. Azt hiszem, hogy a helyzetünk különleges annyiban, hogy egy pici és egy mini gyerekünk van, akik szinte mindenben a segítségünkre szorulnak még. Emiatt sokszor azt érezzük, hogy másból sem áll a nap, mint a peluscsere, az etetés és az altatás és néha egy kis önfeledt játék. Így hiába próbáltunk kikapcsolódni és feltöltődni az eddigi közös utazásaink során, a korukból fakadóan nem sikerült 100%-osan.
Ennek ellenére mindig bennem van az érzés, hogy szeretem, ha a fiúk velünk utaznak és azt kívánom, hogy minél többször mehessünk együtt nyaralni, síelni, várost nézni. Mégha sokszor fárasztó is. Mindig emlékeztetem magam arra, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor együtt fognak játszani és egyedül is képesek lesznek elintézni a kisebb-nagyobb dolgaikat. Nekünk pedig megmarad a saját időnk, amikor egymással foglalkozhatunk picit és élvezhetjük az együttlétet anélkül, hogy azt éreznénk, hogy folyamatos kiszolgáló egység vagyunk.
Aztán ott van bennem az a másik érzés is, ami Rólam szól, illetve Rólunk szól a férjemmel. Hiába szeretnék minden időt a fiúkkal tölteni és megmutatni nekik a világot, hihetetlen módon vágyom arra, hogy a férjemmel kettesben legyek és újra szabadnak érezzük magunkat és megengedhessük magunknak a spontán kiruccanásokat.
Májusban próbára tettem magunkat. Még karácsonykor eldöntöttem, hogy ebben is tudatos leszek és bárhogy is alakuljon az életünk, bevezetjük az évi egy utazást a fiúk nélkül. Ezúttal a helyszín ismét Róma volt és a városlátogatást összekötöttük egy kis tenisszel, amiért mindketten rajongunk. Nem bíztam a véletlenre, a hotelfoglalásnál és a repülőjegyvásárlásnál a vissza nem térítendő kategóriát választottam. Nem akartam esélyt hagyni magamnak, hogy bevonzzak valami negatív dolgot, ami megakadályozhatja az utazásunkat.
Bevallom, hogy rengeteget tépelődtem és időbe telt míg lelkileg teljes mértékig felkészültem az elengedésre. Zalán miatt nem aggódtam, mert ő már elmúlt két éves, de Zsombi épp a kilencedik hónapot töltötte és 8-10 hónapos korban a legintenzívebb a szeparációs szorongás ((a tervezésnél erről megfeledkeztem), ráadásul a fogai is épp ekkor jöttek. Végül bíztam magamban és hittem benne, hogy ez első kilenc hónap alatt olyan bizalmat sikerült kialakítanom a babával, hogy benne sem marad semmi negatív emlék.
Az utazás napján már semmi kérdés és kétely nem volt bennem.
Magabiztosan, a félelmeket hátrahagyva vágtunk bele az utazásba és ismét úgy éreztük magunkat abban a 4 napban, mint akik éppen most ismerkedtek össze.
Mindketten tudtuk, hogy van egy közös titkunk, KÉT FIÚ, akik otthon várnak minket és hála a tudatos nevelésünknek és a szeretetnek, amit nap, mint nap kapnak tőlünk remekül érzik magukat nélkülünk is.
