Út a könnyed élethez

  • Nehezen éled meg a változást?
  • Rugalmatlannak érzed magad egy-egy új helyzetben?
  • Jó lenne egy kis kreativitás a problémák megoldásánál?
  • Könnyen feladod azokat a dolgokat, amik nem sikerülnek elsőre?
  • Sokszor érzed azt, hogy neked kell mindent megoldani?
  • Kívülállónak érzed magad és zárkózottnak?

Ezek a kérdések mind-mind jogosan merülhetnek fel benned, mert minden egyes kérdésnek köze lehet a születésedhez. Furcsán hangzik? Akkor most segítek megérteni, hogy miért érdemes feltárni és megérteni a múltat.

Kérlek, hogy olvasd végig Juli születéstörténetét:

„Amikor az anyám tudomást szerzett az érkezésemről, izgatott volt, picit félt, de nagyon örült. Amikor közölte az örömhírt apámmal, ő is boldog volt. A család úgy tekintett anyámra, mint egy Istennőre, hiszen tudták, hogy egy új élet fejlődik benne.

Hagyták, hogy a saját ütememben fejlődjek, mert TISZTELETBEN TARTOTTÁK a létezésemet.

Anyám figyelt rám, KAPCSOLATBAN VOLTUNK. Anyám bízott bennem, mert ő is bízott az ő anyjában és ez természetes volt.

Amikor úgy döntöttem, hogy megszületek, akkor engedték, hogy a SAJÁT RITMUSOMBAN SZÜLESSEK. Miután kibújtam, hagyták, hogy a saját ritmusomban találjak rá anyám mellbimbójára. Amikor végre odaértem, BIZTONSÁGBAN VOLTAM. Megtanultam, hogy ÉRDEMES BÍZNI ÉS KÜZDENI, mert méltó jutalom vár rám.

Ha valami rossz volt, SZÓLTAM ÉS ANYÁM BŐRÉHEZ BÚJHATTAM. Megtanultam, hogy NEM VAGYOK EGYEDÜL.

Ez volt az én MINTÁM, erre építhettem az életemet.”

Julinak szerencséje volt, mert olyan csomagot kapott, aminek a segítségével könnyedén veheti az akadályokat. Mert megtanulta, hogy

  • tiszteletre és szeretetre méltó
  • bármi is történjen, mindenre van megoldás és ő képes lesz azt megtalálni
  • nincs egyedül, sőt érdemes és jó dolog kapcsolódni
  • érdemes segítséget kérni, mert vannak köztünk olyanok, akik figyelnek ránk és segíteni
  • szükséges és jó is bízni.

HIT, BIZALOM, KITARTÁS, SZERETET, TISZTELET, KAPCSOLAT mind egy csomagban.

De sokan nem így születünk és nem így indul az életünk. Miért? Mert mindenki azt kapta, amit a szülei adni tudtak. Biztosak lehetünk abban, hogy a szüleink a tőlük telhető legtöbbet adták, de a körülmények sokat ronthattak az esélyeken. Ma Magyarországon az emberek 30%-a kötődik biztonságosan. De a maradék 70% is képes boldogulni, csak számukra nehezített a pálya, mert nem kapták meg az induló csomagot. Ahhoz, hogy ők is könnyedén vegyék az akadályokat, érdemes megismerniük magukat és megérteni, hogy hogyan indultak el az élet útján.

Ha Te is szívesen tanulnál magadról és szeretnél gyakorlatias megoldásokat találni a hétköznapi problémák megoldására, akkor várlak szeretettel az általam megálmodott programokon. Amikről bővebben itt olvashatsz.

 

Létrehoztam egy zárt Facebook csoportot azért, hogy legyen egy olyan tér, ahol nyíltan, félelmek nélkül, előítéletektől nem tartva oszthatjuk meg egymással gondolatainkat. Egy olyan kis közösségben, ahol nincs helye tabuknak, sokkal inkább a diszkréciónak és a támogatásnak. 🥰
Itt minden helyet kaphat, amit mi NŐK, ANYÁK kibeszélünk, vagy éppen NEM MERÜNK kibeszélni. Bátran dobjatok fel témákat, illetve kérjetek segítséget, ajánlásokat egymástól.

Csatlakozz bátran!

This message is only visible to admins.
Problem displaying Facebook posts.
Click to show error
Error: No posts available for this Facebook ID

Szőrfi Andrea kismama mentor és anyamentor - BalancedMoms logo