Mindig hangsúlyozom, hogy az EGYENSÚLY megteremtése a legfontosabb. Ahhoz, hogy ez sikerüljön elsősorban NEKED kell rendben lenned, mert TE vagy a középpontja az életednek. Ha ezt sikerül megértened és kellő önismerettel, tudatosan megteremtened a harmóniát NŐ-ként, akkor képes lehetsz arra is, hogy megteremtsd az egyensúlyt a különböző női szerepekben is, mint FELESÉG, ANYA és akár, mint DOLGOZÓ NŐ.
Eszerint élem én is az életemet, mégis előfordul, hogy egy-egy nehezebb időszakban kibillen a mérleg nyelve. Így volt ez most is az évvégi hajtásnak köszönhetően. Ahelyett, hogy örömökben, meghitten töltöttük volna az ünnepeket, minden borult és a betegeskedés és a kimerültség vették át a főszerepet.
December elején büszkén és elégedetten konstatáltam, hogy a To Do listámnak köszönhetően mindennel időben elkészültem. Megvoltak az ajándékok, sőt már be is csomagoltam őket és dobozokba rendeztem az átadások helyszíne szerint. A menüsort kitaláltam, a recepteket gondosan átnéztem és minden hozzávalót beszereztem. A barátokat leszerveztem és még a szilveszteri malacot is megrendeltem, nehogy lemaradjak. Csak a már hagyománnyá vált mézeskalács sütésről mondtam le, mert abban nem ismerek kompromisszumot és bolti minőségben szeretem megdíszíteni az egyes sütidarabokat, ami igen időigényes. Szóval megveregettem a vállamat és vártam, hogy jöjjön a Karácsony, amikor csak játszunk a gyerekekkel és élvezzük az együtt töltött perceket a stressz és kapkodás helyett.
Túl szép is lett volna…
Télről és bölcsiről lévén szó, a betegség minket sem került el. Minden gyerek lebetegedett. Imádom, hogy Zalán rajong a kisöccséért, hiszen ez volt a célunk, de amikor beteg, akkor ez óriási hátrány és lehetetlen szeparálnom őket. Jöhet az aggódás, hogy a kicsit megvédi-e az anyatej vagy sem? Ezúttal győzött a vírus. Zsombit is ledöntötte a betegség és ez addig fajult, hogy többször jártunk orvosnál és az Ünnepeket is lázasan, köhögéstől szenvedve töltötte. Mi pedig aggódhattunk. Végül a férjem is megadta magát és lebetegedett. Ezt tetézte, hogy a kisfia nálunk töltötte a téli szünidő felét, aki nem mellesleg ugyancsak beteg volt. Ennek köszönhetően egyedül maradtam talpon 4 beteg családtaggal.
Ennek ellenére próbáltam kihozni a maximumot az ünnepekből és szem előtt tartani a család minden kívánságát. Mindenkit meglátogattunk, mert a nagyszülőket nem tántorít el egy kis vírus és egyébként is ez a SZERETET ÜNNEPE.
Hihetetlenül elfáradtam.
A tervem, hogy kicsit pihenek és a család mellett magammal is foglalkozom nem jött be. Annyira nem, hogy se éjjelem, se nappalom nem volt. A gyerekek a légzési nehézségek miatt éjszaka felváltva sírtak, én pedig rohangáltam hol az egyikhez, hol a másikhoz, hogy apa pihenhessen, hogy mielőbb felgyógyuljon ő is (persze nem bírt magával és folyton próbált éjszaka is besegíteni, de ez akkor sem volt a megszokott).
Eljött az ÚJÉV és a kialvatlanságom olyan méreteket öltött, hogy azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Mindentől elment a kedvem. Mindent megkérdőjeleztem magamban és eluralkodott rajtam a frusztráció. Hirtelen utáltam a testem, kételkedtem abban, hogy képes vagyok egyszerre helyt állni minden szerepben, nőként, feleségként, anyaként és dolgozó nőként. Úgy éreztem, hogy azonnali eredményeket szeretnék látni ahhoz, hogy megnyugodjak. Azonnal szeretném újra látni a testemet a szülés előtti állapotában, látni magamat sikereket elérni, mint dolgozó nő, kívánatosnak érezni magamat a férjem számára és jó anyának lenni a fiaim számára, anyaként, aki képes elegendő minőségi időt velük tölteni.
Fogalmam sem volt, hogy hogyan jöjjek ki ebből a spirálból, amibe napról napra egyre inkább csak belepörgettem magam, hiszen továbbra sem aludtam.
Aztán rájöttem, hogy ez így nem mehet sokáig, mert ez nem én vagyok és a legnagyobb problémám az, hogy nem tudok azonosulni magammal ebben az állapotban, mert ez tőlem nagyon messze áll. Pörgős vagyok, életvidám és mindig tudom, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy a céljaimat elérjem.
Ezúttal is rájöttem.
A kimerültség miatt túl nagy terveket tűztem ki magamnak. Elfelejtettem, hogy mindig a realitások talaján maradva, kis lépésekben kell gondolkodni és úgy haladni előre. A túl nagy célokkal nincs gond, de azok távlatiak és frusztrációt okoznak, ha nem tudjuk azonnal teljesíteni őket. A kis célok meg túl könnyűnek bizonyulhatnak, így azokat hajlamosak vagyunk alul értékelni, pedig igenis fontosak. Felismertem tehát, hogy az önostorozás és önmagam büntetése helyett az eddig elért sikereket kell értékelnem és ünnepelni, megdicsérni érte magamat.
Miután ezeket letisztáztam magamban, megbeszéltem a fiúkkal, hogy nagyon elfáradtam és szeretném, ha éjjelente jól aludnának, mert szükségem van arra, hogy pihenjek, hogy újra örömteli legyen az együtt töltött idő. Hogy valóban a megbeszélés segített-e azt nem tudom, de azóta a fiúk alszanak, mint a bunda éjjelente és én tudok pihenni.
Nem az a baj, ha olykor kibillen a mérleg, hanem az, ha azt nem vesszük időben észre és nem teszünk semmit a változásért. Én tettem és teszek. Egyetlen újévi fogadalmat tettem, hogy a maximalizmusom ellenére a kis lépésekre és a kis sikerekre koncentrálok, és mindig fordítok energiát és időt arra, hogy ünnepeljem magam.
