Kendőzetlenül a szoptatásról

Sokaknak lehet visszatetsző a szoptatással kapcsolatos véleményem és az, hogy ezt ilyen nyíltan vállalom, de hiszem és tudom, hogy az érzéseimmel nem vagyok egyedül. Tudom, hogy vannak anyák, akik imádják a szoptatást és éveken át képesek ezt megadni a gyermekeiknek, de én nem közéjük tartozom.

Kimondom:

“Nem szeretem a szoptatást és ettől nem tartom magam rossz anyának!”

Mindkét gyermekemet 6 hónapig szoptattam, tehát csináltam, mert tudtam, hogy a gyerekeknek jó, hiszen a szoptatásnak számos előnye van, amit a 8 tévhit a szoptatással kapcsolatban című írásomban részleteztem. Annak ellenére, hogy voltak olyan pillanatok, amikor kicsit élveztem a szoptatást, mindkét babánál hihetetlenül vártam a végét és folyamatosan azt mantráztam magamban, hogy „mindjárt vége ennek az időszaknak és ezután sokkal egyszerűbb lesz minden”. A reggeli és esti szopi még hagyján, de napközben nekem túl nagy kötöttséget jelentett. Emiatt önző vagyok? Lehet…, de nem félek „önző” lenni és inkább ezt vállalom, mint azt, hogy úgy szoptassak, hogy közben tele vagyok negatív gondolatokkal és frusztrációval, mert a hátam közepére nem kívánom az egészet.

Azt is elhiszem, hogy van, aki szereti a szoptatást, de senki ne essen kétségbe, ha ezt nem a nulladik időpillanatban érzi, sőt az a természetes. Ugyanis A SZÜLÉST KÖVETŐ HETEKBEN IGEN MELÓS ÉS ISZONYÚ KITARTÁS ÉS AKARATERŐ KELL AHHOZ, HOGY EZ FLOTTUL MENJEN, mert időre van szükség ahhoz, hogy a baba és az anya is belejöjjenek.

Számomra az volt rendkívüli, hogy a kórházban (tisztelet a kivételnek, de én két gyereket szültem két különböző helyen, így két helyről is van személyes tapasztalatom) nem segítenek eleget az anyukáknak a szoptatásban. Magától értetődőnek tekintették, hogy tudom, hogy mit kell csinálni. Pedig első alkalommal csak sejtettem, hogy hogyan kell ezt művelni, hála az egyik barátnőmnek, aki anno tini koromban kiselőadást tartott a szoptatás rejtelmeiről. Éreztem, hogy nincs más választásom, mint felidézni a homályos, megkopott emlékeket és minden kreativitásomat bevetni, hogy sikerüljön. Küzdelmes volt és ezzel nem voltam egyedül. A szobatársak között volt olyan anyuka, akinek fogalma sem volt, hogy mi az igény szerinti szoptatás, vagy az időre szoptatás, vagy egyáltalán ezt az egészet eszik vagy isszák. Megállapítottam, hogy az ápolónők nem szánnak elég időt és kellő figyelmet manapság arra, hogy az édesanyákat képbe hozzák és segítsék őket a gyakorlatban. A férjem nagymamája, aki az idén tölti a 100. születésnapját védőnőként dolgozott. Azt mesélte, hogy akkoriban az anyukákat 2-3 hétig is bent tartották a kórházban, mindaddig, amíg az anyák ismét erejük teljében érezték magukat és magabiztosan tudták ellátni az újszülöttet. Segítették őket abban, hogy elsajátítsák a baba gondozásához szükséges tevékenységeket, mint a szoptatás, pelenkázás, köldökápolás. Figyeltek az anyára és a babára.

Ma, amikor az aranyóra fontosságáról beszélünk és mindenféle alternatív megoldásokat vehetünk igénybe a szülőszobán, nem beszélünk arról, hogy hogyan kell szoptatni és különösen arról nem, hogy mi van akkor egyébként, ha valakinek minden erőfeszítése ellenére sem sikerül és/vagy egyáltalán nem is akarja.

Az alapvető társadalmi elvárás, hogy szoptatni kell és ha nem teszed, akkor nem is vagy jó anya.

Pedig az az anya is 100%-os anya, és elég jó anya, aki nem szoptat!!!

Az egyik barátnőmet szinte keresztre feszítették a kórházban és megalázták, amiért nem akart szoptatni. Ő ugyanis túl fájdalmasnak tartotta, mert igen, ez fájdalmas a kezdeti időszakban. A jó rész később jön el, amikor már mindkét fél profin űzi és a mellbimbó is hozzászokott a gyakori használathoz.

Nem értem, hogy miért kell elítélni valakit, aki nem szoptat?! Franciaországban például a nők többségében fel sem merül a szoptatás, mint lehetőség. És lám, a franciák is képesek teljesértékű emberi kapcsolatokat kialakítani és az édesanyjukhoz kötődni, mert a kötődés nem a szoptatással alakul ki. A SZOPTATÁS CSAK SEGÍTI A BIZTONSÁGOS KÖTŐDÉS KIALAKULÁSÁT, DE NEM FELTÉTELE.

Kár lenne stigmákkal ellátni azokat a nőket, akik azt érzik, hogy ez túl nagy kötöttség és macera. Hadd legyen valakinek ez a véleménye! Nem tartom önző dolognak ezeket a gondolatokat, mert mindennek megvan a miértje. Az okok például sokszor gyerekkorunkból származnak, vagy csak szimplán a környezetünk beszéli tele a fejünket olyan mondatokkal, mint „nekem sem volt elég tejem”, ‘én sem tudtam szoptatni”. Már ilyen picin elcsúszhat a dolog, ha ezt nem kezeljük kellő tudatossággal. Nem beszélve a félelemről, ami a társadalomnak való megfelelési vágy miatt alakulhat ki az anyákban, ha ne adj isten nem menne a szoptatás. Már a szülés előtt rettegünk attól, hogy mi lesz, ha nem sikerül.

Fontosnak tartom, hogy az anyák ismerjék meg a szoptatás előnyeit-hátrányait és a szoptatás lelki hatásait az anyára és a babára. Ha valaki ezek tudatában dönt mellette, vagy ellene, akkor azt fogadjuk el és soha ne bíráljuk, mert nincs annál rosszabb, mint egy frissen szült anyát kritizálni, mert anélkül is törékenyek és sérülékenyek.

Merjük félretenni a társadalmi elvárásokat és azok, akik ismerjük a praktikákat, merjünk odalépni anyatársainkhoz és segíteni, ha úgy látjuk, hogy szívesen veszik a segítséget. Így talán többen lesznek azok, akik végül jobban élik meg a szoptatást és kevesebben lesznek azok, akiket elítélnek, ha mégsem szoptatnának és így nyíltan merik vállalni véleményüket.

 

Létrehoztam egy zárt Facebook csoportot azért, hogy legyen egy olyan tér, ahol nyíltan, félelmek nélkül, előítéletektől nem tartva oszthatjuk meg egymással gondolatainkat. Egy olyan kis közösségben, ahol nincs helye tabuknak, sokkal inkább a diszkréciónak és a támogatásnak. 🥰
Itt minden helyet kaphat, amit mi NŐK, ANYÁK kibeszélünk, vagy éppen NEM MERÜNK kibeszélni. Bátran dobjatok fel témákat, illetve kérjetek segítséget, ajánlásokat egymástól.

Csatlakozz bátran!

This message is only visible to admins.
Problem displaying Facebook posts.
Click to show error
Error: No posts available for this Facebook ID

Szőrfi Andrea kismama mentor és anyamentor - BalancedMoms logo