Egy várandós nő tele van félelmekkel, aggodalommal, kétségekkel.
Az első és a második terhességem rendkívül módon eltértek egymástól, de egy dologban azonosak voltak. A legnagyobb félelmem második alkalommal is a szülést követő időszakkal kapcsolatos volt. Rettegtem, ha arra gondoltam, hogy ismét rajtam múlik majd egy aprócska lény élete, nekem kell táplálnom, gyarapítanom, kitalálnom, hogy mi lehet az aktuális vágya, azaz ÉLETBEN TARTANI.
Amikor egy frissen szült anyukától azt hallom, hogy „minden a legnagyobb rendben van, ez életem legcsodálatosabb időszaka és a baba eszik és alszik, egy igazi tünemény…” megpróbálom kordában tartani a vonásaimat, lefékezni a szemöldökömet, hogy az az égbe szökjön kifejezve kételyemet a beszámoló kapcsán. Az első babámnál hónapokig rágódtam azon, hogy talán csak az én készülékemben lehet a hiba, ha egyébként majdnem minden baba ilyen „jól” működik. Ma már tudom, hogy az esetek többségében az első hat hét, vagy mondhatjuk, hogy az első három hónap felér egy rémálommal. Már önmaga a megszakításokkal teli alvás, vagy alvásmentes éjszakák, az állandó sírás, a tehetetlenség érzése, a kimerültség és mindezek összessége olyan stresszhelyzetbe hozza a szülőket, amit jobb túlélni és aztán jó mélyre eltenni az emlékezetünkben.
Íme 5 gondolat, cselekedet, ami átsegített a nehézségeken:
- Olyan kis célokat határoztam meg, mint túlélni az adott napot. Esténként energiát és önbizalmat adott, hogy sikerült egy nappal közelebb kerülnöm a 3 hónap betöltéséhez.
- Nem ostoroztam magam azért, ha kevesebb időm maradt Zalánnal játszani. Attól nem vagyok rossz anya, hogy nem vagyok egy szórakoztató központ. Arra viszont nagyon figyeltem, hogy Zalánnak mindent elmondjak, hogy miért kell a babával foglalkozni és amikor ő ilyen pici babavolt (1,5 éve), akkor vele is ennyit foglalkoztam.
- Jól esett látni Zalán pozitív hozzáállását a babához. Akárhányszor rájuk néztem/nézek ma is, tudom, hogy Zalán kapott egy nagyszerű dolgot, egy igazi tesót, aki barátja lehet egy életen át. Nem beszélve arról, hogy milyen jókat fognak játszani és nem minden időpillanatban minket nyúzni. Vízionáltam, hogy a fiúk játszanak, miközben mi a férjemmel magunkkal és egymással foglalkozunk.
- Minden reggel kifestettem magam. Lehet, hogy furcsán hangzik abban az élethelyzetben, amikor az embernek semmire nincs ideje, de nekem kellett az, hogy nőnek érezzem magam és tetszem a férjemnek. Teljesen más a nap, ha nem mosott rongyként festünk otthon egész nap.
- A belső gondolataimat, félelmeimet, aggályaimat megosztottam a férjemmel, mert kellett a megerősítés és a támogatás. Hiszen együtt hoztuk létre ezt a dolgot, akkor csináljuk együtt végig a nehezebb időszakokat is. Ez nekem működött és megnyugtatott, hogy a másik tud róla, hogy mi zajlik bennem.
Vajon valóban megéri? Ez a kérdés merült fel bennem nap, mint nap az első 3 hónapban. Sok mélypontom volt, számtalanszor keseredtem el, többször vitatkoztunk, volt, hogy azt éreztem, hogy kevés vagyok erre a feladatra. Most, hogy túl vagyunk a nehezén már tudom/tudjuk, hogy a legjobb döntést hoztuk meg, amikor kiküldtük a meghívót másodjára is a hozzánk készülő léleknek.
