Házasélet gyerek után

Szókimondó embernek tartom magam és nálam nincsen tabu. Őszintén és nyíltan merek beszélni a problémáimról, a kihívásokról, az örömteli pillanatokról, a bánatomról, a sikereimről, az intimitásról és a szexről is.

Mert erről is beszélni kell…

Magától semmi nem működik jól. Lehet elég jó, de lehet sokkal több annál. Kulcs a TUDATOSSÁG és a KOMMUNIKÁCIÓ.

Emlékszem arra, hogy tini korunkban kicsit bátortalanul, de megosztottuk az újonnan szerzett tapasztalatainkat a többiekkel. Már akkor is csodáltam azokat a lányokat, akiknek mindig minden csúcsszuperül ment és büszkén állították, hogy nekik a legjobb. Aztán pár év múlva tönkre ment kapcsolatokat láttam, elvált embereket, akikről kiderült, hogy valójában soha nem működött az intimitás és a szex a párkapcsolatukban.

Csak hazudtak egymásnak, a külvilágnak és leginkább Maguknak!

Ezt látom magam körül a gyerekes anyák körében is. Kevesen merik felhozni a témát és leginkább névtelenül kérdezgetnek a különféle mamifórumokon. Pedig van miről beszélni, hiszen a szülés után és már a babavárás időszakában is totálisan átalakul az intimitás és a szexualitás.

5 tipp, hogy a szex a gyerek mellett is működjön:

  1. A szülés utáni 6 hetes kontrollon kivillan a zöld lámpa, és ezzel együtt benned is felgyullad a vágy. Aztán hazamentek és hirtelen ott álltok, hogy akkor most ezt hogyan is kellene elkezdeni. Esküszöm, mint tinikorban. Totál bénának érezhetitek magatokat, de ez rendben van így. Az is előfordulhat, hogy az első együttlét nem úgy sikerül, mint amire számítottatok. Ez is természetes, hiszen lehet, hogy kicsit megbolygattak odalent és egyébként is egy baba bújt ki belőled. Elengedhetetlen, hogy beszéljetek arról, hogy mit tapasztaltok. Türelemmel és gyakorlással minden a régi lehet, sőt még annál is jobb.
  2. Nem kívánod a szexet? Attól parázol, hogy frigiddé váltál? Ne aggódj, minden rendben, csak felültél egy pár hónapig tartó érzelmi hullámvasútra, ahol a hormonok bábosat játszanak veled. Ha szoptatsz, akkor ez fokozottan igaz, mert a tested tudja, hogy a fő feladata a baba táplálása és életben tartása. Ez is elég megterhelő fizikailag, így nem csoda, ha esténként a babával együtt kidőlsz te is. Azt vésd a fejedbe, hogy ez egy ÁTMENETI IDŐSZAK és ha tudatos vagy, akkor minden a helyére kerül. Csak figyelj arra, hogy időnként az elalvás helyett a pároddal való összebújást válaszd.
  3. Hulla fáradt vagy? Inkább aludnál? Vannak, akik már a babavárás utolsó hónapjaiban is alig alszanak, de az igazi buli csak a szülést követően jön. Emlékszel arra, hogy milyen nehéz volt munkába menni egy-egy hétköznapi buli után és egész nap alig vártad, hogy este beess az ágyba? Akkor most képzeld el azt, hogy kb. 3 óránként mész a babához etetni éjjel-nappal hónapokon keresztül. A kezdetekben másra sem vágysz, csakhogy aludhass már egyhuzamban pár órát. Mindezek mellett még szexelj is? Aha, majd holnap… Ha van lehetőséged, akkor aludj és pihenj napközben is, amíg a baba alszik és néha adjátok le napközben 1-2 órára a babát. Simán lehet, hogy napközben még nem alszotok bele az együttlétbe.
  4. Totál kivagy a testedtől? Elég valószínű, hogy a babavárás időszakában felszedsz jó pár kilót, amitől alig várod, hogy megszabadulj. Ne feledd, hogy a tested elsődleges funkciója ebben az időszakban a baba fejlődésének biztosítása a Te egészséged megőrzése mellett. Ha nem tudod elfogadni magad az új testedben, akkor a szexet sem fogod kívánni. Ne feledd, hogy a szülést követő 1-1,5 évben a test magától is gyönyörűen regenerálódik, csak türelem és idő kell hozzá. Ha pedig ismét eljön az az időszak, amikor jut elegendő idő a sportra, akkor nincs lehetetlen. Vissza lehet nyerni a korábbi alakot. Hogyan várod, hogy megszeretgessen valaki, ha Te sem szereted magadat? Hidd el, hogy a férfiak többsége ugyanúgy kíván nagy pocakkal és néhány plusz kilóval is, mint a babavárás előtt. Sőt, ismerek olyat, aki kimondottan ezt imádja. Bízz magadban és magatokban!
  5. Lehet, hogy kapsz egy hidegzuhanyt a nőgyógyásznál és elkönyvelnek veszélyeztetett a terhesnek, amikor tilos a szex. Ilyenkor nincs mit tenni, ki kell várni. De egy gyönyörű és egészséges babáért ki ne várna egy keveset? Ha bekövetkezne, akkor törekedj arra, hogy a szexmentes időszak alatt még több idő jusson az intimitásra. Legyetek minél többet kettesben, randizzatok, bújjatok össze és érezzétek egymást. Hiszek benne, hogy a fokozott intimitás segít abban, hogy ne inogjon meg a hűség a házasságodban.

 

Létrehoztam egy zárt Facebook csoportot azért, hogy legyen egy olyan tér, ahol nyíltan, félelmek nélkül, előítéletektől nem tartva oszthatjuk meg egymással gondolatainkat. Egy olyan kis közösségben, ahol nincs helye tabuknak, sokkal inkább a diszkréciónak és a támogatásnak. 🥰
Itt minden helyet kaphat, amit mi NŐK, ANYÁK kibeszélünk, vagy éppen NEM MERÜNK kibeszélni. Bátran dobjatok fel témákat, illetve kérjetek segítséget, ajánlásokat egymástól.

Csatlakozz bátran!

This message is only visible to admins.
Problem displaying Facebook posts.
Click to show error
Error: No posts available for this Facebook ID

Szőrfi Andrea kismama mentor és anyamentor - BalancedMoms logo