“Nyár, nyár, nyár…két fiúval több hónapon át, minimális segítséggel. Totál kivagyok néha és kezdek megzakkanni a monotonitástól…Komolyan elfáradtam, kifáradtam, pedig a gyerekek remekül működnek együtt, játszanak, nevetnek, sírnak, alszanak, jól esznek, szóval nekem vannak a legjobb gyerekeim. Akkor mégis mi van velem? Szörnyen várom, hogy kezdődjön végre a bölcsőde.”
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötörtek a nyár folyamán. A kezdetekben izgalmas otthonlét egyszerre egysíkúvá vált és cseppet sem éreztem benne a kiteljesedést. Csak arra vágytam, hogy SZABADDÁ VÁLJAK és azzal foglalkozhassak napközben, ami a hivatásom, ami feltölt, amit a feladatomnak érzek.
Aztán megérkezett az ősz és ezzel elérkezett az “én-időm” is, és én rettenetesen FÉLTEM. Nem értettem, hogy mi bajom van…Erre vártam egész nyáron. Napokig agyaltam, éjjelente csak forgolódtam, hogy rájöjjek, hogy mi lehet a baj. Abban biztos voltam, hogy a bölcsőde jó lesz a fiúknak, mert a döntésemet százszor átgondoltam, mindent mérlegre tettem és úgy láttam helyesnek, ha együtt kezdik meg a bölcsödét. Úgy láttam, hogy a fiúk is készen állnak, sőt szomjazzák az új ingereket, mert anya már nem olyan izgalmas játszópartner.
„Akkor csak velem lehet baj…De mégis mi??? Mitől vagyok úgy betojva?”
Rájöttem…itt a nyakamon a vágyott szabadság, és ezzel kezdetét veszi egy megváltozott, ÚJ ÉLET. Itt eszméltem fel és tudatosult bennem, hogy egyik napról a másikra visszakerültem az életbe. A nagybetűs ÉLETBE. Ahol új szerepek előtt állok, miközben elsősorban Nő vagyok, Feleség és Anya. Új kihívások, új csodák, új emberek várnak rám, ami félelmetes, de egyben izgalmas.
A babákkal otthon töltött évek alatt csak álmodoztam és tervezgettem az új életemet, a karrieremet és építgettem a vállalkozásomat. Most megnyílt a lehetőség, hogy élesben is kipróbáljam magam!!! Ez baromi ijesztő. Mérhetetlenül nagy változás és kihívás. Belül tudom, hogy ez az utam és már készen állok rá, hogy segítsek másoknak, de ehhez teljesen el kellett engednem
- a múltat (nincs többé bankárkodás, a 15 év szép volt, de elég volt)
- az otthon töltött három évet, amiben elsősorban anyaként kellett funkcionálnom és “elég jól” teljesítenem. Sikerült…:)
- a gyerekeket (fárasztó volt velük lenni 24 órában, de megnyugtató volt, hogy én kontrollálom mindazt, ami velük/velünk történik, ráadásul leírhatatlan, hogy mennyi örömöt adnak nap mint nap)
- az aggodalmat, hogy képes legyek szembenézni vele
Ez a pár napig tartó vívódás segített abban, hogy tudatosan felkészüljek a fiúk bölcsődei beszoktatására, illetve az eddigi életem elengedésére és izgatottan várjam, hogy mit hoz a holnap.
