A házasságom előtt hosszú éveken át egyedül éltem. Nem volt más csak én, kontroll nélkül.
A külvilág számára tipikusan az erős nő látszatát keltettem, aki sikeres és képes mindenben egyedül is helyt állni, pedig legbelül, mindig is arra vágytam, hogy legyen mellettem egy erős férfi, aki nem fél átvenni és kezében tartani a gyeplőt.
A párkapcsolatom, a várandósság és az anyaság döbbentett rá arra, hogy mennyire belekényelmesedtem abba, hogy mindenről én döntök, én irányítok, szabom meg a feltételeket kompromisszum nélkül. Ráeszméltem, hogy az irányításmánia egy olyan útvesztő lehet, amiből nehéz kikeveredni és ha így folytatom, egy napon arra ébredek majd, hogy kiégtem.
Ha te is úgy érzed, hogy van hova fejlődni ezen a téren és kész vagy végleg leszámolni ezzel a szokásoddal, akkor van egy jó hírem. A babavárás és az anyaság megtanít arra, hogy higgy magadban és a másikban, ezáltal könnyebb lesz hinni abban, hogy minden, ami veled történik az úgy jó, ahogy van anélkül is, hogy te osztanád a lapokat.
NEKEM IS SIKERÜLT:
- Elfogadni, hogy nem mindig nekem kell írni a forgatókönyvet és kétségbeesni, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt elterveztem. Mindkét babám születésének időpontját próbáltam meghatározni függetlenül attól, hogy hivatalosan mikorra vártuk a babákat. Azt gondoltam, hogy én jobban tudom, hogy a babáknak mikor kell kibújniuk. Semmiképp nem akartam az életbe beleszólni, de folyamatosan mantráztam és beszélgettem a babákkal az időponttal kapcsolatban. Az első babánál bejött a dolog, az áhított napon ő is úgy gondolta, hogy kész megismerni a külvilágot. Na de a második alkalommal már nem jött össze. Borzasztó csalódottság lett úrrá rajtam, amiatt, hogy nem indult be a szülés az általam kitűzött dátumon. Annyira kétségbe estem, hogy minden ősi módszert bevetettem, de mind hiába. Azt gondoltam, hogy nem beszéltem eleget a babával, de még az is megfordult a fejemben, hogy nem fogadott szót a baba. EKKORA ŐRÜLTSÉGET!!! Azon a napon, amikor sikerült végre elfogadnom és hinnem abban, hogy vannak dolgok, amiket az élet jobban tud, mint én és nem kell mindent terv szerint végeznem, megérkezett a második fiam is.
- Elfogadni, hogy a testem változásait nem tarthatom 100%-os kontroll alatt a babavárás időszakában. Muszáj volt feldolgoznom, hogy ebben az időszakban nem préselhetem bele magam az XS-es ruhákba, de mindig emlékeztettem magam arra, hogy kis odafigyeléssel valószínűleg nem érem majd el az XL-es méretet, de ha mégis, akkor AZ IS RENDBEN VAN, mert ez egy átmeneti állapot és az ember nem minden nap vár babát az életében. Elfogadtam testem átalakulását, ezáltal végig hittem abban, hogy a párom továbbra is különlegesnek és szexi nőnek lát pocakosan is.
- Elhinni azt, hogy a baba gondját nem kizárólag én vagyok képes maximálisan gondját viselni. Véleményem szerint a férfiak nem arra születtek, hogy huzamosabb ideig egy síró baba igényeit szolgálják, de időnként simán bevethetők, ha bízunk bennük. Lehet, hogy picit többet sír majd a baba, mert apa nem olyan rutinos, mint anya, de gyakorlat teszi a mestert. Biztos vagyok benne, hogy a férfiak többsége szívesen segítene be és engedné el feleségüket egy kis énidőre, ha cserébe egy friss, élettel teli, kívánatos nőt kapnának vissza. Ehhez azonban az kell, hogy BÍZZUNK A FÉRFIBAN és ne azt nézzük, hogy mit csinál rosszul a babával.
- Megbízni a babában, hogy tudja, hogy mennyi az elég a tejcsiből, a játékból, az alvásból. Az első babánál sokáig nem értettem a baba különböző jelzéseit, mert azt hittem, hogy jobban tudom, hogy mikor kellene aludnia, ennie, ébren lennie. Idővel azonban engedtem a merev elképzelésemből és ELKEZDTEM BÍZNI MAGAMBAN és a babában. Ennek köszönhetően már nem kellett megvárnom, hogy sírjon a baba, a kis nyöszörgésből is tudtam, hogy mi kell neki.
